Egyszerre fűszeres és édes paradicsomlekvár: pirítóson és húsok mellé is tökéletes

Szász Eszter 2019. július 24.

Miközben a lecsónak valót vásároltam a piacon, kicsit több paradicsomot vettem a kelleténél. Érettek voltak, nagyok és gyönyörűek, az egyikbe jól bele is haraptam. Imádom a paradicsomot, úgy eszem, mint az almát, csak egy kicsit megsózom minden falat előtt. 

A családom viszont nem szereti nyersen, de feldolgozott formában szívesen megeszi. Püré, ketchup, leves bármikor jöhet. A paradicsomot a főzés előtt mindenképpen hámozzuk meg, ha leforrázzuk, pikkpakk lejön a héja. 

Édes, csípős és fűszeres

Arra gondoltam, hogy lekvár is készülhetne belőle, kicsit édesen, kicsit csípősen, fűszeresen: amit lehet hús mellé is fogyasztani, de kenyérre is kenni. Kicsit izgultam, hogy milyen lesz a fogadtatása, de szerencsére nagyon ízlett mindenkinek. 

paradicsomlekvar.jpg

Ennek a lekvárnak egyetlen hátulütője van: elég sok paradicsomot kell hozzá venni, amiből viszonylag kevés lekvár születik. Így vagy azt érdemes megvárni, míg olcsóbban lehet hozzájutni ehhez a zöldséghez, vagy kisebb adagot érdemes készíteni belőle. 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr1014968972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása