Gyakran eszel egyedül? Így változnak meg az étkezési szokásaid

Ács Bori 2019. július 21.

Egyre kevesebb időt szánunk az étkezéseinkre, rövidülnek az ebédszüneteink, gyakran csak a telefon vagy más képernyő szolgáltat társaságot számunkra az evéshez, pedig az evés alapvetően közösségi élmény volt. Úgy tűnik, ez a változás arra is kihat, amit eszünk.

A Guardian cikke az egyedül evés egyre terjedő tendenciájának hatásait járja körbe és elképesztően érdekes eredményekre jut.

Egyedül eszünk

Nagy-Britanniában már a statisztikákat nézve is úgy tűnik, hogy az emberek egyre többet esznek egyedül nem csak az ebédszünetben, de otthon is. Vagy azért, mert otthonról dolgoznak, vagy mert az irodában inkább csak a gép előtt, munka közben kapnak be valamit, vagy mert későn érnek haza és a családjuk már megvacsorázott. De nem csak praktikus okokból esznek egyedül, egyre népszerűbbek az egy személyre szóló éttermi foglalások is. Erre a jelenségre már a vendéglátás is reagál, növekednek az egyszemélyes asztallal, bárpultokkal és más, a magányos evést segítő opcióval rendelkező helyek. 

egyedul-eves_1.jpg

Mást eszünk, ha egyedül vagyunk?

Habár néha talán kifejezetten jólesik az embernek egyedül megenni egy tál ételt, és nem baj, hogy az egyedül evés vendéglátói tekintetben már nem stigmatizált úgy, mint régen, de mindennapi szinten befolyásolhatja a választásainkat is, ha nincs társunk az étkezésekkor.

Sokan nem szívesen főznek egymagukra, mert nehéz kiszámolni egy főre az alapanyagokat, vagy mert kedvük sincs így hozzá. Így aztán vagy elvitelre vesznek valamit, vagy készételeket vásárolnak, ezen a területen pedig mindig nehezebb egészséges ételeket találni és tápláló dolgokat enni, mint mikor főzünk. Mások inkább bekapnak valamit a hűtőből, ami így szintén nem biztos, hogy a legegészségesebb opció lesz.

A Guardian olyan kutatásokat említ, melyek szerint, amikor társaságban eszünk, inkább választunk az egészségesebb lehetőségek közül. Egyedül viszont nagyobb teret nyernek a bűnös élvezetek és nagyobb eséllyel fogunk valami gyors nassolnivalót választani egy valódi, tápláló meleg étel helyett, hiszen senki se látja. 

A közösségi evés hátulütői

Bármennyire tűnhet úgy az eddigiekből, hogy egyedül enni egészségtelen, a társaságban evésnek is megvannak a maga hátulütői. Ha másokkal együtt eszünk, akkor ugyanis lehet, hogy egészségesebb ételeket választunk, de sokkal többet eszünk, mint egyedül. Sőt: minél többen vagyunk, annál többet fogunk enni, minél nagyobb a társaság, annál kevésbé bírjuk kontrollálni magunkat.

Ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy aki egyedül, de a tévét bambulva eszik, biztosan többet fog enni a kelleténél, mintha egyedül, de képernyőmentesen fogyasztja el a vacsoráját. Nincs egy aláhúzható tanulság, mindenesetre az is sokat számít, magunk választjuk-e a magányos étkezést vagy rákényszerülünk. Van, aki kifejezetten értékes énidőnek fogja fel az egyedül evést, így örömet okoz neki, míg más inkább enne másokkal, csak nincs rá lehetősége - ezek a helyzetek befolyásolják a választott ételek minőségének és mennyiségének alakulását is.

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr9414889066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása