Szerintem nincs olyan ember, aki ne evett volna a Balaton melletti büfékben vagy Budapesten a Római parton hekket sült krumplival és kovászos uborkával.
Gyerekkoromban nem múlt el nyári balatoni szezon hekkezés nélkül, és a mai napig imádom ezt az ételt. Miután koncentráltan a tóparti büfékben kapható, azt hihetnénk, hogy a hekket a Balatonból fogják ki, de akárhogy is próbálnánk, nem járnánk sikerrel.
Milyen hal a hekk?
A hekk teste hosszúkás, maximum 1-1,6 méteresre nő, súlya 10-16 kilogramm. A hal háta és oldala szürke, hasa fehér-ezüstszürke színű. Szája a szeme alá nyúlik, fogai hosszúak és nagyon hegyesek. Nem egy túl szép példány. Ragadozó, leginkább éjszaka, rajhalakkal vagy heringekkel táplálkozik a felszínközeli nyílt vizeken, nappal pedig 200-300 méteres mélységbe húzódik. A Magyarországra érkező hekkek fiatalon és viszonylag kis méretben kerülnek a hálóba.
A hekk Magyarországon
Magyarországra a hetvenes években érkezett, mint egzotikus tengeri hal, akkor még tőkehalnak nevezték. A hekkeket legtöbbször a tőkehalakkal együtt szokták halászni, hiszen nagyjából egy helyen élnek. A fehér húsú halat Dél-Amerikában, Dél-Afrikában fogják ki, ezután egyből feldolgozzák: levágják a fejüket és kibelezik őket.
Franciául rengeteg neve van, a legelterjedtebb a colin, ami egy csomó hekkszerű halat jelöl egyszerre. Magyarul valószínűleg úgy lett hekk, hogy az angol neve, a hake módosult a balatoni büfésorokon.
A balatoni hekkek viszonylag kicsik, a súlyuk jellemzően 30-50 deka között szokott lenni, a hosszuk pedig általában nem több 30-35 centinél. A Balatonon fej és farok nélkül, általában ropogós, pirosas panírban szervírozzák.
A hekk fehér húsa jó minőségű, kellemes, enyhén halízű, jól megmosva pedig halszaga sincs. Megsütve, ha ügyesek vagyunk, szinte egy mozdulattal le tudjuk választani a húsát a gerincéről, így teljesen szálkamentessé tehetjük. Így lett egyébként a gyerekeim kedvence is, hisz ők pont a szálka miatt nem mertek halat enni.
Ahogy az első tavaszi meleg napsugarak megjelennek, hétvégén a gyerekekkel biciklire pattanunk, és az első utunk egyike a Rómaira vezet. Beülünk a kedvenc hekkesünkhöz és elfogyasztjuk a szezon első menüjét. Utána elég csak kiülni a Duna-partra, dobálni a kavicsokat a vízbe és részünkről indulhat a nyár.
Fotó: Getty Images, Szász Eszter/Sóbors
