Isteni, fahéjas sütőtökdzsem - Süteményben és önmagában is tökéletes

Sági Zsófia 2018. december 10.

Sütőtökből ezer és egy receptet el lehet készíteni, de sajnos csak akkor, amikor szezonja van. Viszont ha főzünk belőle egy isteni lekvárt, akkor tavasszal és nyáron is élvezhetjük a sütőtök édeskés, kellemes ízét.  

A sütőtököt párolhatjuk, főzhetjük és süthetjük is, a lényeg, hogy megpuhuljon, akkor tudjuk pürésíteni. Én sütni szeretem a legjobban, bár több időbe telik, szerintem megéri. Teljesen más íze van egy sült és egy főtt töknek, jól áll neki, ha lepirul, olyan, mintha karamellizálódna. 

sutotoklekvar.jpg

Nem csak a tököt, a cukrot is karamellizáljuk ebben a receptben. Ettől a lépéstől lesz a dzsem igazán különleges, karamellás ízvilágú, de nem túl édes végeredményt kapunk, amiben a sütőtök jellegzetes íze dominál. A felmelegített sütőtökpüré és a karamellizált cukor is nagyon forró, úgyhogy nagyon vigyázzunk a főzésnél.

Az elkészült dzsemet akár egy évig is tárolhatjuk, azonban felbontás után 2 héten belül fogyasszuk el. Ha szeretnénk biztosra menni, akkor tegyünk még egy kis szalicilt is a dzsemmel megtöltött üvegekbe. Körülbelül 625 mililiternyi dzsem jön ki ebből az adagból. 

A befőttes üvegeket és a tetejüket alaposan mossuk meg, fertőtlenítsük használat előtt. Ha nem szeretnénk, hogy az üveg elpattanjon, tegyük őket forró vízzel felöntött tepsibe, így átveszik a hőt és biztosan nem fognak megrepedni. Fokozatosan, lassan öntsük az üvegbe az elkészült dzsemet, rázogassuk közben meg párszor, hogy a légbuborékok kimenjenek belőle. A lezárt üvegeket pár percig fordítsuk fejjel lefelé, hogy vákuum képződjön, majd csomagoljuk őket újságpapírba és bugyoláljuk őket takaróba, plédekbe, 1-2 nap alatt maguktól kihűlnek. 

Fotó: Shutterstock 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr2514416054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása