Szögegyszerű, nem is túlságosan esztétikus étel, mégis nagyon szeretjük. Sokan a magyar rizottóként emlegetik, pedig nincs sok köze hozzá, mert egy szerb étel leszármazottja.
A szerb gyuvecs a mi rizses húsunk elődje, ami egy rakott, lecsós étel volt. Eredetileg szerb rizses hús néven futott, míg az ötvenes években egy ravasz fordulattal egyszer csak nem magyarosították bácskaira. (Bácska történelmi tájegység, a Duna-Tisza közének egykor Magyarországhoz, már nagy százalékban Szerbiához tartozó részét nevezték így az újkorban.)
A menzán száraz és/vagy mócsingos húsból készült, amiket kipiszkáltunk és a tányér szélét díszítettük vele szépen körbe. Aztán megettük a pörköltszaftos rizst - az viszont tényleg jó volt. A sós-fűszeres egyensúlyt pedig a csemege uborka egyensúlyozta ki.
Ma, itthon igyekszünk jobbféle, puha, de nem mócsingos húsból készíteni és nem szárazra főzni, bár az ideális állag kérdésében vannak erős vélemény különbségek: van, aki szárazan, pergősen, más ragacsosan, enyhén túlfőve szereti. Mivel ez nagy mértékben függ a hús zsírtartalmától és a rizs fajtájától is, nem is olyan könnyű eltalálni a megálmodott konzisztenciájú rizses húst.
Fotók: Ács Bori/Só&Bors
