Omlós sült kacsacomb vörösboros szilvamártással - Sokáig fejlesztettük, de igen finom recept lett

Tamás Katalin 2018. október 12.

"Hozd a hajszárítót, kacsát sütünk." - jelentette ki zavarba ejtő magabiztossággal párom, aki képes órákon át belemerülni egy szakácskönyvbe, na, és persze, a gondolataiba, hogy aztán a legmeglepőbb instrukciókkal isteni lakomát rittyentsen az asztalra. Azt viszont el nem tudtam képzelni, hogy lehet hajszárítóval kacsát sütni.

A kacsa a falumban, Mecséren hagyományosan búcsúkor, azaz a Magyarok Nagyasszonya ünnepét követő vasárnap - október második vasárnapján - mindig került az asztalra. Úgyhogy így, októberben különösen aktuális számomra a recept, noha nem igazán tudom elképzelni, hogy valaha bárki is hajszárítóval állt volna neki a combok előkészítésének. Túllépve az első megrökönyödésen mégis belevágtunk a több receptből összegyúrt varázslatnak, és nem bántuk meg: hamarosan tényleg mennyei vacsora lett belőle.

kacsacomb-boros-szosz_kep.jpg

A kacsához jól illenek a gyümölcsök, így újhagymás szilvaszósszal tálaltuk, melynek ötletét egy kínai recept adta, ami viszont szinte kiáltott egy jófajta száraz vörösborért. Mi ehhez egy egri cuvée-t, Tóth Ferenc Várvédőjét választottuk, mert hisszük, hogy jót főzni csak jó borral lehet igazán. Nem beszélve arról, hogy néhány korty azért biztosan lecsúszik a nagy munka közben is, akkor pedig már adjuk meg a módját! De igazából bármilyen jó minőségű, száraz vörösbor tökéletes a célra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3814273405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása