A cékla nekem tinikorom óta elvi haverom. Akkoriban olvastam Adrian Mole naplóját - amin időnként még mindig felvihogok, amikor eszembe jut egy-egy poén. A srác idős pártfogoltja, Bert Baxter állandóan céklát evett, amit onnan lehetett tudni, hogy Bert ágyneműje mindig csupa céklafolt volt.
Na most, én évtizedekig egyáltalán nem értettem, hogy mit lehet szeretni a céklán, ezért roppant mód izgatta a fantáziámat a dolog. Aztán egyszer csak felnőttem, lett saját konyhám, meg férjem és gyerekeim, akiket borzasztó elszántan, egészségesen és változatosan próbáltam táplálni, és ekkor lassan beszivárgott a képbe a cékla, mint alapanyag. És nagyjából ugyanekkor jöttem rá, hogy a céklának nem köménymagos ecet íze van, csak a korabeli menza ezt tudta kihozni belőle, és nem is föld íze.
Ezzel szemben, mint azóta kitapasztaltam, a céklából remek kajákat lehet készíteni, és még a színe is vicces. Na jó, az ágyneműn például nem annyira, de a kézről például simán lemosható, még a szilva is jobban megfogja a bőrt, mint a cékla, eskü. Ráadásul egy csomó vasat is tartalmaz, ami nélkül "vérszegény" lesz az ember - habár más források szerint olyan kötött formában, hogy a szervezet az életben nem nyeri ki belőle. Nem baj.
Attól még finom
És akkor most elárulom nektek a kedvenc céklás receptemet. Ez egy majonézes saláta, aminek négy összetevője van: a cékla, az alma, a majonéz és a tejföl. Ennyi, viszont ez az édes-savanyú kombináció a legunalmasabb sült húsokat is szuper lakomává varázsolja. A maradékot meg elviheted másnap a munkahelyedre, még egy szelet pirítóssal is rendes kajának számít, másnap pedig még finomabb is. Ja, és még valami: ha céklaevés után pirosat pisilsz, ne ijedj meg, ez teljesen természetes.
Fotó: Shutterstock
