A hétvégén kezembe nyomott anyám öt kiló meggyet. „Most már nem várhattam tovább, le kellett szednem, mert a negyedik elem is kifogyott a rádióból” – magyarázta, én meg csak álltam kigúvadt szemmel, élő kérdőjellé görbülve.
Kerti körülmények között ugyanis, amikor elindul a gyümölcsérés, megérkeznek a madarak, és elkezdődik a versenyfutás a termésért. A madárijesztésnek több módja is ismert, a kora-huszonegyedik századi megoldás a bekapcsolt rádió kihelyezése valamelyik középső ágra, ami a frászt hozza a gyanútlanul arra röppenő madarakra. Roppant elmés. Na, ebből lett elege anyámnak, mármint a rádió etetéséből. Vagy a madár, vagy a rádió, vagy én. Az utóbbit választotta.
Mi tagadás, örültem is nagyon az új alapanyagnak. A szamócát már egy kicsit unom, ki is hoztuk belőle, amit lehetett itt a SóBorson. Úgyhogy meggymajszolás közben rögtön el is kezdtem töprengeni, mit csináljak a meggyből, ami finom, és kattintékony.
Nos, a meggy, az sosem lesz olyan szexi, mint az eper, jöttem rá hamarosan. Nagyjából annyira lehet jól nevelten enni, mint a szotyit, és úgy is néz ki közben az ember. Köpköd, ugyanis.
A meggynek magja van, ezért nem lehet buján beleharapni, mint az eperbe, meg mondjuk kicsi is hozzá, és a leve is fröcsögne közben.
A meggyet eltüntetjük a szánkban, majd köpünk. A meggyet konyhai felhasználás előtt ezért ki kell magozni, ami bizonyos mennyiség fölött már majdnem úgy néz ki, mint egy tyúkvágás: mindenfelé fröcsög a piros lé.
Gondolom, most mindenkinek kedvet csináltam hozzá, akinek eddig még nem volt.
Szóval, meggyből sütni-főzni bizonyos mértékben szívás. Vagy órákig tartó magozással kezded, és akkor sem vagy kisegítve, ha van egy jó meggymagozó készüléked, mert a legjobb is legfeljebb jelképes munkát végez, attól még át kell tapogatni a vörös lében úszó szemeket, hogy nem maradt-e benne a mag. Láttam én már fogsort, amit meggymag tett csúffá.
A másik lehetőség, hogy eleve magozott állapotban, fagyasztva, vagy konzervben veszed meg a meggyet. Ebben az esetben nem gyümölcsöt, hanem élelmiszeripari terméket vásárolsz, annak minden lelki velejárójával. Egészen más érzés egy láda napsütötte, illatos gyümölcsből vásárolni fél kilót a piacon, mint a szupermarket mélyhűtőjéből kiemelni egy nejlonzacskóval. Előbbi esetben a természet gyermekének érzed magad legalább egy pillanatra, utóbbiban viszont gaz környezetszennyezőnek. [Haha, vagy hatékony háziasszonynak! - Andi]
A harmadik megoldás meg az, hogy ha hippik vagyunk, és vállaljuk: nem foglalkozunk a meggymaggal, megsütjük a sütit magozatlan meggyből, majd evés közben kikerüljük.
Aki meggyet tud enni, az magozatlan meggyes sütit is tud.
A magok itt nem gerilla módszerekkel vannak jelen, hanem nyíltan, és az mindjárt más.
Nagyanyám egyébként egyáltalán nem hippiségből találta fel a köpködős meggyes sütit: egyszerűen nem volt ideje a magozással bíbelődni. A férje az orosz fronton volt, a potenciális béresek és napszámosok szintén, ahogy akkoriban minden épkézláb férfi. Neki meg ott volt a birtok, meg a gyerekek gondja, hát, a meggymagozásra már nem futotta. Nem baj, legalább süteményből is lehetett a teraszon ücsörögve meggymag célba köpő versenyt rendezni.
Anyósom kezében persze egy pillanatra megállt a villa, amikor először tettem elé a köpködős meggyes pitét.
Belváros-lipótvárosi asszony, ők nem mezítláb nyargalászással töltötték a nyaraikat, meggymagot köpködve a kertben. Aztán persze az első falat után már érezte, hogy ha konyhatechnikailag nem is annyira kifinomult ez a sütemény, az ízélmény simán kárpótol érte.
A magozatlan meggy gasztronómiailag olyan, mint a csontján sült hús: érezni lehet a különbséget, finomabb, ízesebb. A magozatlan meggyből készült sütiben is benne van az íz, amitől olyan jó lesz. Nos, igen, ezt az ízt a hidrogén-cianid adja, ami tényleg mérgező, de hát nem kell szétrágni a meggymagot, és akkor nem jön ki belőle a méreg.
Mondtam én, hogy magozatlan meggyes sütit enni hippi dolog, és ezt még lehet fokozni, ha, mondjuk, mákba keverjük a meggyet, de az majd egy következő cikk lesz itt a SóBorson.
