40 napra lemondani a cukorról: mit tapasztalt, aki így csinálja a böjtöt?

Ács Bori 2019. április 9.

A nagyböjt hagyományosan a hús negyven napnyi elhagyásáról szól, mégis egyre többen értelmezik át, és mondanak le inkább olyasmiről, amihez nagyon erősen kötődnek: ez lehet az alkohol, a kenyérfélék, de leggyakrabban az édesség vagy általában a cukor.

Lilla barátnőm a cukorról mondott le, annak minden formájában, tehát még a hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket is igyekszik kerülni negyven napig. Ő elsősorban azért döntött úgy, hogy megpróbálja tartani a böjtöt, mert úgy érezte, teljesen cukorfüggővé vált.

"Reggelire, ebédre és vacsorára is képes voltam édességet, péksüteményt, süteményt, csokit enni normális ételek helyett.  Amúgy ez nem meglepő, mert az Apukám pont ilyen, és ő már ennek köszönhetően cukorbeteg is, bár vékony, mint én. Úgy éreztem, valamit tennem kell, meg kell állítanom, és ehhez drasztikus változásra van szükség."

Banánt akarok!!!

"Az első nap iszonyú volt, egyszer csak felpattantam, lerohantam a zöldségeshez és vettem egy banánt. Azóta ez a legnagyobb csalás, amit elkövetek, édesítőszereket és más pótszert nem használok, nem akarom becsapni magamat - süteményeket is csak ezekkel édesítek." Arról is sokat mesélt, mennyire megnehezíti a hétköznapokat egy ilyen elhatározás. "Általában ott és azt eszem, ahol és ami épp szembejön, de amikor vendégségben épp vargabéles a főétel, és nem ettem fél napja, iszonyú nehéz nemet mondani. A böjt tervezést igényel, aminek kontraproduktív eredményei vannak: sokkal többet foglalkozom az evéssel és a főzéssel, mint azelőtt. Ülünk a barátaimmal otthon, az egyikünk húsmentes, a másikunk cukor-, a harmadik szénhidrátmentes böjtöt tart, és nem tudjuk, mit főzhetnénk, amit mindhárman meg tudunk enni."

e_desse_g_bo_jt.jpg

Lemondás, áldozat, önuralom

"Idén a csokoládéról mondtam le." - meséli második csokifüggő barátom. "Kis részben csinálom vallási és személyiségfejlesztő céllal - lemondás, áldozathozatal, önuralomgyakorlás végett -, nagyobb részben tavaszi méregtelenítés gyanánt. Tél végére annyira eluralkodik rajtam a csokifüggőség, hogy kettesével eszem a Sport szeletet, és ennek általában csak egy radikális böjt tud véget vetni, úgyhogy ilyenkor kifejezetten várom már a böjt kezdetét. Korábban teljes édességböjtöt csináltam, se édes pékárut, se lekvárt, de még tejdesszertet sem ettem, körülbelül a joghurt volt az egyetlen dolog, amivel az édességvágyam csillapítottam. Azt nagyon nehezen bírtam, így most csak csokiböjtöt tartok, tehát a csoki abszolút tiltólistás, de emellett többnyire nem eszem süteményt sem - ez alól kivétel a böjti időszakra eső apám és sógorom szülinapi tortája. Körülbelül három-négy napig hiányzik a csoki, aztán már eszembe sem jut. Az édességvágyam gyümölcsturmixszal, házi túrókrémmel, házi müzlivel, magvakkal, édes fehérjeitallal csillapítom. Ami tök jó benne, hogy látványosan fogyok is ennyitől."

Édességnap

Harmadik barátnőm a cukorról és a fehér lisztről is lemondott, nem is csak 40 napra, hanem három teljes hónapra. "Az első hét különösen nehéz volt, nagyon oda kellett figyelnem rá, hogy ne legyek éhes. Esténként jött egy félórás roham, amikor nagyon megkívántam az édességet. Egy hét után könnyebb lett, egy hónap után már nem is kívántam, képes voltam ellenállni, hiába volt tele a munkahelyemen az asztal édességekkel. Azóta arra jöttem rá, hogy a teljes tiltás nem működik. Ezért a böjtidőszak után úgy döntöttem, hogy kitűzök két napot a héten, amikor ehetek édességet - ez a szerda és a szombat. Szerdán egy kisebb, szombaton egy nagyobb adagot. Ezt a keretet meg tudom tartani: tudom, olyan vagyok, mint egy gyerek, de sajnos az édesség a gyengém." 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr4614747257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása