Mi köze a Waldorf-salátának az iskolához?

És ennek az egésznek a dohányzáshoz? Megmondjuk!

Belsőolga 2018. szeptember 13.

A Waldorf-saláta igazi őszi étel, és nemcsak azért, mert a három fő hozzávalója ilyenkor érik, hanem mert ősszel már senkit sem érdekel a beach body, jöhetnek a majonézes ételek. Mert, ugye ne legyenek illúzióink, attól még hogy saláta, meglehetősen tápláló.

Ha neked a Waldorfról az iskola jut először eszedbe, nem pedig a saláta, akkor most nagy napod van, mert megtudhatod, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz. Az, hogy mindkettő Waldorf-Astoria találmány. A Waldorf-Astoria dohánygyár igazgatója, Emil Molt hozta létre ugyanis az első Waldorf-iskolát, hogy a dohánygyári munkások jó helyen tudhassák a gyerekeiket, amíg dolgoznak. A Waldorf-salátát pedig a New yorki Waldorf-Astoria szállodában tálalták fel először, ami szintén az Astor család érdekeltségébe tartozott.

waldorf.jpg

E kis történeti bevezető után beszéljünk az ételről. A Waldorf-saláta három fő alapanya a zellergumó, a savanykás alma és a dió. Előbbi kettőből nagyjából ugyanakkora mennyiséget kell beletenni, dióból pedig elég a harmada is. Emellett tehetünk még bele mást is, ha akarunk, de ez a három dolog mindenképpen legyen benne!

Az öntet pedig majonéz, amihez van, aki mustárt kever, van, aki tejfölt, mások pedig habbá vert tejszínt. Mi az utóbbiban hiszünk, finom. Még egy kis só és bors, és már kész is a Waldorf-saláta. Ha szereted a zellert, semmiképpen se hagyd ki!

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr6014224113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása