Valamelyik nap, este hétkor eszükbe jutott a gyerekeimnek, hogy milyen jó lett volna a strandon lángost enni. Ez természetesen abban a pillanatban történt, amikor, még enyhén vizes hajjal, kiléptünk a strand kapuján. Vissza már nem mehettünk, úgyhogy hazáig meg is barátkoztam a gondolattal, hogy este én még lángost fogok sütni. Fél kilencre készen is voltam, mosogatással együtt. Nem nagy kunszt a lángossütés, nekem elhihetitek.
Úgy érzem, mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy nincs dagasztógépem. Szándékosan nem veszek, legalább ennyi nehezítés legyen a dologban, hogy kézzel dagasztom a tésztát. Ha még ez sem lenne, az egyenlő lenne a beletörődéssel, a gyeplő lovak közé dobásával. Az én fejemben ugyanis a dagasztógép nem a tésztát dagasztja, hanem engem. A jó kelt tészta az egyik legfinomabb, legkívánatosabb, legcsodálatosabb dolog a világon, az egyetlen, aminek nem tudok ellenállni. Na jó, meg a málnának sem.
Na, de keverjük le a lágy zenét, ami elindult a fejünkben, és beszéljünk a realitásokról. Este fél nyolckor nekiálltam lángostésztát dagasztani, fél kilencre megettük az utolsó falatig, és még el is mosogattam utána. Hát, nem egy orosz krémtorta bonyolultságú étel, viszont nagyon egyszerű: a lángos kenyértésztából készül. A kenyér pedig, definíció szerint a legegyszerűbb sütemény.
A lángos 30 fokban az igazi!
Van ennek a 30 foknak egy nagy előnye: 10 perc alatt megkelt a tészta, nagyjából annyi idő alatt, amíg elmosogattam. Majd formázás után másodszor is megkelt, amíg felforrósodott az olaj. Ebben a pillanatban megértettem, hogy miért nyári, strandétel a lángos.
