Karácsonyra vettem egy egész libát. Megküzdöttem a bestiával (Móric volt a neve), megsütöttem, és mind megettük. Csak a mája volt még itt a mélyhűtőben, gondoltam, majd egyszer előveszem, ha alkalom adódik, vagy megszáll az ihlet. Tokaji aszúban párolt, édes, illatos libamájpástétom készült belőle.
Tudom, hogy most az áhítattól elfúló hangon kellene fogalmaznom minden egyes szót, amit leírok, mert mégiscsak libamájról van szó, ami borzasztóan drága étel állítólag. Ráadásul Tokaji aszúban, levendulazselével...! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én ezt a drágaságot most egyáltalán nem érzékeltem. Decemberben igen, amikor a kíméletesen, kézzel tömött, tanyasi libáért kifizettem egy kisebb vagyont, de hát abból az állatból készült egy csomó pecsenye, kisült belőle legalább egy liter libazsír, lett tepertő, leves, ludaskása, és még mi minden! Mindent egybevetve, megérte.
Egész libát venni nagy kaland, feldolgozni még nagyobb, van benne egy erős szupervumen faktor. A tokaji libamájpástétom levendulazselével pedig maga a jutalom az addigi fáradozásaimért, elképesztően finom, ugyanakkor gyerekjáték elkészíteni.
A megtisztított májat először egy napra beáztattam a Tokaji aszúba, majd másnap, némi rózsaborssal feltettem kíméletesen párolni annyi borban, ami majdnem ellepte. Háromnegyed óra múlva kész is volt a máj. Ezután már csak pépesíteni kellett, és pástétomformába kanalazni.
Levendulazselé
A levendulazselé sem kívánt sokkal több megerőltetést, szedtem a kertben két fej levendulavirágot, beletettem egy pálinkáspohárnyi vízbe, majd hagytam állni egy napig. Ebből a vízből másnap készítettem egy levendulás limonádét, szórtam bele azonnal oldódó zselatint, megvártam, míg megdermed, és már kész is volt. A máj jellegzetes íze az édes tokajival kiegészülve egészen elképesztő ízharmóniát adott, amin a fanyar levendulazselé csavart egy kíméleteset.
Mondtam én, hogy ez már a jutalomjáték volt.
