Jéghideg, joghurtos uborkaleves forró napokra

Ács Bori 2019. július 7.

Nálunk a céklás mellett a másik leggyakrabban előforduló leves uborkából készül és citromos kaporpesto teszi igazán különlegessé. Nélküle kissé lapos lenne, így viszont mindent tud, amire egy 35 fokos napon szükségünk van.

Bár a pici salátauborkákat valamivel macerásabb előkészíteni, mint a kígyót, mégis sokkal-sokkal jobban járunk velük. Óriási különbség van köztük ízben és állagban is, egészen más lesz a leves az egyikkel és a másikkal. A héját sajnos mindkettőnek el kell távolítani, de ez zöldséghámozóval körülbelül kétpercnyi munkát jelent. 

A tejterméktől függ a végeredmény

Bár elég szimplának tűnik az uborkaleves témája, mégis meglepően nagy teret ad a játéknak. Az alaphoz kell egy kis tejtermék, ami szinte bármi lehet a joghurttól kezdve a kefiren át egészen a tejfölig, sőt, akár még tejszín is kerülhet bele, ha akad kéznél. Mindegyik esetben teljesen más lesz a végeredmény.

uborkaleves_1.jpg

Kovászos uborka is mehet bele

Ha van már kész kovászos uborka otthon, lehet hozzá adni egy-két darabot, így kicsit savanykás lesz, de mégsem uralja el a kovászos íz az egész levest, éppen egyensúlyba kerül vele. 

Ha kaporpestónk nincs, nagyon jól megy hozzá a menta is, a végén pedig kell egy kevés olívaolaj a tetejére. Akkor a legjobb, ha eltölt a hűtőben néhány órát, mielőtt megesszük.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr1714922518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása