A crème caramelt nem lehet elkapkodni, de minden ráfordított percet megér

Esős nyári napra kiváló program

SóBors 2018. július 19.

Nem kimondottan gyorsan elkészíthető, cserében viszont egyszerű, mégis kifinomult  és nagyszerű édesség a crème caramel. És ahogy elnézzük ezt az idei nyarat, nemcsak belefér, de egyenesen szükségünk van rá, hogy bekapcsoljuk a sütőt, és amíg a lakás ablakán kinézve az esőt bámuljuk, a sütő ablakán benézve viszont a crème caramelünk látványával vigasztalódjunk.

Tej, cukor, tojás - és már véget is ért a crème caramel hozzávalóinak a listája. Ennyi kell hozzá, meg néhány kis felfújt forma, amiben megsütjük a folyadékot, hogy könnyű, remegős pudingfélévé álljon össze, amit körülölel a folyékony karamell.

creme_caramel.jpg

Először a karamellt kell elkészíteni, ami nem egy ördöngösség, de azért pár dologra nem árt odafigyelni. Az egyik, hogy a serpenyő, amiben karamellizáljuk a cukrot, ne legyen vastag falú, hogy amikor úgy érezzük, célba ért a cukor, már ne forrósítsa tovább az edény alja, nehogy megégjen.

Türelem

A másik pedig, hogy egyáltalán nem kell kevergetni. Elég, ha a vízbe nagyjából egyenletesen beleszórjuk a cukrot, és csak várunk, várunk, és figyelünk. Így lesz jó csomómentes és homogén a karamell. Ezt öntjük az edények aljába, majd erre jön a tojásos tejkrém, amit összesütünk-gőzölünk a sütőben. Azután csak várunk és várunk, míg a végén megkapjuk a jól megérdemelt édességünket. A türelem próbája, de megéri.

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr3814102677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása