Megmaradt a spenót, a bolognai szósz vagy a húsleves? Mutatjuk, mivé alakítsd át!

Egy kis fantáziával időt és pénzt is spórolhatsz

Belsőolga 2018. június 24.

Vannak ételek, amelyekből nem tudunk, és nem is lehet keveset főzni, emiatt rendre megmaradnak. Úgy vagyunk velük, mint a fejes salátával, egy ideig kerülgetjük a hűtőben, majd kidobjuk az egészet. Pedig az élelmiszerpazarlás nem szép, és még kevésbé okos dolog, főleg, hogy minden étel megérdemel egy új esélyt. Ha ügyesen csináljuk, csodás dolgokat lehet kihozni belőlük, így nemcsak pénzt, de időt is spórolhatunk.

Három tipikus megmaradós ételt alakítottunk át. Az egyik a spenót: szeretjük, szeretjük, de azért nem annyira, hogy elfogyjon, másnap viszont már semmiképpen sem szeretnénk újra ilyet enni. A másik ilyen étel a bolognai szósz, ami egy rendkívül sokoldalú ragu, ezért a lefagyasztott adagokból egészen más ételt is készíthetünk. A harmadik pedig a húsleves. Nos, szögezzük le: maradék leves nem létezik, csak későbbre eltett alaplé.

Spenótos tészta csőben sütve

Spenótfőzeléket mindenki szokott készíteni időnként, ami nagyon derék dolog, ennek ellenére a népszerűtlensége továbbra is töretlen ennek az ételnek. Hogy miért főzünk akkor mégis? Talán mert könnyű elkészíteni, talán, mert egészségesnek tartjuk, vagy csak egyszerűen megszoktuk, hogy időnként ezzel borzoljuk otthon a kedélyeket. De mit kezdjünk a nyakunkon maradt spenóttal?

spenotos_teszta.jpg

Készíts belőle spenótos tésztát! Főzz meg egy zacskó (durum) spagettit, öntsd egy kivajazott tűzálló tálba, és keverd hozzá a maradék spenótot. A tetejére reszelj sajtot, és told be a sütőbe, 200 fokra. Tíz perc múlva kész a gratinírozott spenótos tészta, aminek a tetején ellenállhatatlanul illatozik a pirosra sült sajt. Ezt már mindenki szeretni fogja, főleg, ha még egy kis csíkokra vágott, pirított baconnel is megbolondítod.

A bolognai szósz titkos élete

A bolognai szósz annyira sokoldalú étel, hogy nem is érdemes belőle keveset készíteni, a maradékot pedig lefagyaszthatod 2-3 adagonként. Amikor a tésztán már meguntuk, összerottyanthatjuk konzerv babbal és kukoricával, így pár perc alatt kaphatunk egy chilis bab-féleséget.

Serpenyőben hagymát dinsztelünk, ráöntjük a konzerv babot és kukoricát, hozzátesszük a bolognai szószt, összekeverjük, kicsit hagyjuk rotyogni, hogy besűrűsödjön, és már kész is az ebéd.

Fagyasztott vajas tészta segítségével a megmaradt bolognai szószból készíthetünk húsos táskákat is, lényeg, hogy előtte szintén jól rotyogtassuk át, hogy ne maradjon leve. A leveles tésztát kinyújtjuk (vagy alapból kinyújtottat használunk, téglalapokra vágjuk. Minden téglalapba helyezünk egy kanál bolognai szószt, majd összehajtjuk, a széleit pedig villával jól összenyomkodjuk, ki ne nyíljanak. Egy tojást elhabarunk, megkenjük vele a húsos táskákat, majd készre sütjük.

Húsleves

5 liter alatt az ember neki sem áll húslevest főzni. Ennyi leves azonban csak ritkán fogy el, de az egyáltalán nem baj, mert elég sok étel követeli, hogy alaplével készüljön. Nos, a húsleves (sőt, a zöldségleves is) tökéletes alaplé.

A legegyszerűbben kétségtelenül rizottót készíthetünk a megmaradt levesből. A levest leszűrjük, a lét megmelegítjük, a zöldségeket darabokra vágjuk. Egy bögre alaposan megmosott rizst megfuttatunk olajon, majd elkezdjük hozzá adagolni az alaplevet. Kevergetjük, mivel nem célunk, hogy pergős legyen a rizs, sokkal inkább azt szeretnénk, ha kissé pépesedne.

Lefedjük, és hagyjuk, hogy beszívja a rizs a levest, pár percenként pedig megkeverjük, és adunk hozzá még a folyadékból. Közben mehet bele a zöldség is, csak még finomabb lesz tőle. Amikor kész, belekeverünk pár jó marék parmezánt, de ha az nincs, bármilyen más, akár maradék reszelt sajt is megteszi. Ez jól beleolvad, és isteni ízt ad az ételnek.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr9814050434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása