Olyan egészséges, hogy már gyanús, és ráadásul finom is, mi az? Hát persze, hogy az avokádó

Eredeti avokádókrém recept

SóBors 2018. május 23.

Pár évvel ezelőtt, amikor divatba jött nálunk ez a gyümölcs, kétféle ember létezett: az egyik, aki imádja az avokádót, a másik pedig, aki még soha nem kóstolta. Most meg már van a harmadik is: aki borzasztóan frusztrált, mert legszívesebben avokádót enne avokádóval, de az erkölcsei nem engedik. Bizony, ilyen szempontok is vannak, de most megpróbálunk ettől elvonatkoztatni, és egyben bemutatni az eredeti avokádókrém receptjét.

Szinte már bárhol beszerezhető az avokádó, mégis kevesen tudják, hogy milyen elképesztően finom ételeket lehet belőle elkészíteni pillanatok alatt. A legtöbben a mexikói változatát a guacamolét ismerik, de ezen kívül még rengeteg kulináris finomság alapanyaga. Spanyolországban és Mexikóban előszeretettel adják pár hónapos gyerekeknek, mert pár perc alatt elkészíthető belőle a „papi”, tele van telítetlen zsírsavakkal és magas a vastartalma.

3597396_1a0ca1fa54d9b6e95af9de0dc7912227_wm.jpg

Ahogy Váncsa mester mondja, annyira egészséges, hogy a tyúkszemtől a teniszkönyökig mindent gyógyít. Ezzel szemben áll az a tény, hogy sajnos egyáltalán nem egy etikus élelmiszer. A világ egyre nagyobb avokádóéhségének csillapítására a mexikói farmerek esőerdőket irtanak ki, amik számos veszélyeztetett állatfajnak adnak otthont. Ráadásul a termelés vízigénye is kiemelkedően magas, nem beszélve a gyümölcs világ másik végére szállításának a karbonlábnyomáról. 

Mi ebben az újdonság?

Igaz, ugyanezt elég sok gyümölcsről el lehet mondani, a kávétól a banánig, úgyhogy próbáljunk ettől elvonatkoztatni, és a jó dolgokra koncentrálni (valamint nem avokádót enni avokádóval, hanem csak módjával fogyasztani). Íme a recept, ami biztosan beválik.


A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr4113841520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása