Jé, a falafelt otthon is el lehet készíteni, és nem is nehéz

Házi falafel és tahini recept

SóBors 2018. május 18.

A falafelt még az is szereti, aki viszolyog a hús nélküli ételektől. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy totálisan húsfaló ismerősömmel sikerült megszerettetnem a falafelt. Jó, kicsit füllentenem kellett hozzá, de megérte.

Az történt, hogy Párizsban betértünk egy arab gyorskajáldába, és mivel én jobban ismertem ezeket az ételeket megkért, hogy válasszak neki valami húsosat. Választottam. Mikor az egészet jóízűen befalta elárultam, hogy ebben egy gramm hús sem volt. Meglepődött, de azóta sem veti meg ezt a kaját.

4123634_f1a2168357682e9b95386cbdf32bacf2_t.jpg

Szóval ezzel csak azt szerettem volna elmondani, ha jól van megfűszerezve a falafel, még az is szívesen megeszi, aki egyébként hidegrázást kap a „kecskekajától".

Bónusz: tahini recept

Hogy lássátok, mennyire komolyan gondoljuk, még a tahinit, vagyis a szezámpasztát is saját kezünkkel fogjuk elkészíteni. Ez a legegyszerűbb az egészben, és rendkívül pénztárcakímélő is. Hogy miért? Mert a legtöbb gyári kiszerelésért simán elkérnek minimum 1000 forintot, a házilag elkészített pedig körülbelül 300 forintból kihozható. És persze a háziban nincsen semmilyen tartósítószer, vagy adalékanyag.

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr213841692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása