Mikor kell kávét inni, hogy a leghatásosabb legyen? Ne ébredés után kortyold el

Váradi.Melinda 2019. augusztus 22.

Te is azok közé tartozol, akiknek felkelés után szinte az első dolga, hogy beindítsák a kávéfőzőjüket, mert el sem tudják képzelni, hogy tudnának felébredni a kedvenc frissítőjük nélkül?

Hidd el, sokan vannak így, hiszen a reggeli koffeinadag nagy löketet tud adni a napnak. De biztos, hogy már munkába indulás előtt meg kéne innod a cappuccinódat? A szakértők szerint nem – legalábbis, ha ki akarod maxolni a hatását.

Bár a legtöbben kora reggel fogyasztják el az első kávéjukat, a tudósok szerint ez nagyon nem jó szokás. És nemcsak azért, mert így nem tudják majd igazán érezni és kiélvezni a frissítő hatását, hanem azért is, mert akár az egész napjukat tönkretehetik vele.

Ekkor idd a kávét, hogy hatásos legyen

Jake Knapp és John Zeratsky technológusok, akik korábban a Google-nak is dolgoztak, a koncentrálási képességek javítását célzó kutatásaik során arra jöttek rá, hogy sokkal később kellene meginni az első feketét, mint azt sokan teszik: a tökéletes időpont ugyanis nem más, mint a reggel 9 óra 30 perc – legalábbis az átlagosan 7 óra körül ébredőknek. Vizsgálatuk eredményét pedig több dietetikus és egészségszakértő is alátámasztotta.

kave_7.jpg

Ha fél 10-kor csúszik le az első tejeskávé, akkor sokkal jobban érvényesül majd a hatása, mintha rögtön felkelés után innád meg a kedvencedet. Azért nem jó ötlet ennél korábban elfogyasztani a feketét, mert a test kortizol-, azaz stresszhormon-szintje ébredés után fél órával egyébként is magas, és további másfél órán keresztül így is marad, azért, hogy alvás után beindulhasson az agy és a szervezet energiát termeljen a nap további részére.

Ha pedig ilyenkor viszed be a koffeint, ennek szintje az egekbe szökik, megzavarva a bioritmust és kialakítva egyfajta koffein-intoleranciát, ami azt eredményezi, hogy a frissítő ital sem reggel, sem a nap bármely más szakában elfogyasztva nem lesz elég hatékony. Ezért érdemes tehát 2,5-3 órával ébredés után kávéznod - ekkor élvezheted ki ugyanis a koffeinadag legmaximálisabb, leghosszantartóbb hatását.

kave_2_1.jpg

Ha pedig a napközbeni cappuccinók felpörgető erejét is a lehető legerőteljesebben szeretnéd érezni, akkor csak annyiban rejlik a titok, hogy nem szabad megvárnod a holtpontot, azaz azt az időt, amikor már tényleg teljesen elfáradtál, elálmosodtál és szó szerint szomjazol a kávéra. Javasolt inkább ez előtt egy vagy fél órával elkészítened magadnak a kedvencedet.

A legkésőbbi időpont az utolsó csészéhez

Persze, az sem mindegy, mikor fogyasztod el az utolsó adagodat. Ehhez a legkésőbbi időpont a szakértők szerint a délután 5 óra, mert így még lesz ideje kiürülnie a szervezetedből lefekvésig és nem okoz majd álmatlan éjszakákat. Ha azonban ennél később iszod meg a kedvencedet, nagy lesz az esélye annak, hogy sokáig forgolódsz majd az ágyban, mire végre el tudsz aludni.

Fotók: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7714313907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása