Minden ételnek megvan a maga üzenete. A tojásos nokedlié az, hogy az élet szép

Így készül a tökéletes tojásos nokedli!

HódosHajni 2018. május 17.

Egyszerűen jó ránézni, olyan, mint egy csokor nárcisz. Megidézi a tavaszt. Végre süt a nap, végre újjászületett a természet és minden üde, százféle zöld. Az élet könnyű, mint a jó nokedli, a levegő harapós, mint a friss saláta, az élet pedig édes, mint a cukros-ecetes lé.

Tavasszal elfelejtjük a magyar konyhát. Egyszerűen átkattan valami a fejekben és könnyűeket meg gyorsakat akarunk főzni, csak úgy összekeverni valamit, ami két mozdulattal már kész is. Egészséges és bícsbádi biztos. 

shutterstock_261940730.jpgÍgy aztán a magyar konyhát, ami miatt egyébként bármikor, bármilyen fórumon tűzbe megyünk, pláne, ha arról van szó, világhírű-e, tavasszal sutba dobjuk, és vadul lapozgatjuk a tizenöt perces szakácskönyveket, meg könnyű tésztás kajákat keresünk, de minimum valami olaszt, esetleg salátát. Mintha itthon nem lenne elég fertályórás kaja.

Van. Csakhogy a gulyás mellett pironkodunk mi másért is, és ahogy egymással sem bánunk túl kesztyűs kézzel, az ételeinket is szégyelljük, de legalábbis nem veszünk róluk tudomást. Pedig miénk a legtavaszibb kaja. A tojásos nokedli fejes salátával.

Itt az ideje, hogy elfoglalja méltó helyét és a fejébe nyomjuk a koronát.

A tojásos nokedli szép étel (viszont egyáltalán nem fotogén)

Egyszerűen jó ránézni, olyan, mint egy csokor nárcisz. Megidézi a tavaszt. Végre süt a nap, végre újjászületett a természet és minden üde, százféle zöld. Az élet könnyű, mint a jó nokedli, a levegő harapós, mint a friss saláta, az élet pedig édes, mint a cukros-ecetes lé. Minden ételnek megvan a maga filozófiája, üzenete. A tojásos nokedlié az, hogy az élet szép.

A tojásos nokedli egyszerű és gyors étel, megfelel a fertályórás kihívásnak, e tekintetben trendinek is nevezhetjük. De nem az, mert az ételekkel szemben mostanában több elvárást támasztunk, mint harmincas szinglik a nagy ővel szemben. Hát nem egy vitaminbomba, tény. De a carbonara spagetti sem az, a szegénykaják nem arról szólnak, hogy a 21. század elvárásainak megfelelően táplálják a testet és a lelket, hanem arról, hogy ne legyünk éhesek. A tojásos nokedli ezt tudja.

nokedli1.JPG

Mivel mi magyarok imádunk hajba kapni, a tojásos nokedlisek is több pártra szakadtak, vannak azok, akik a tojást lekapatják rajta, és azok, akik arra esküdnek, a tojásnak lágy-remegősnek, kocsonyásnak kell lennie, mert akkor jó. Jelen sorok írója a hiszti forrását nem a tojás, hanem a nokedli külsejében és állagában találta meg, így én az apró, kerek és lágy nokedliben hiszek, és hatalmas ellenállást tanúsítok az öklömnyi, fojtós galuskákkal szemben.

Ha el lehet cseszni egy tojásos nokedlit, azzal lehet, hogy nem jó a nokedli.

Hogy mekkora a nokedli, attól függ, jól kevertük-e be a tésztát, és mekkora lyukak vannak a szaggatón. A nokedli szaggató kiválasztása évtizedes projekt, egy haladó háziasszony legalább nyolcfélét vesz, mire megtalálja a számára tökéletes verziót. Az én szaggatóm egy fehér műanyag tál, amit a lábosra helyezek és egy hablapáttal taszigálom rajta a tésztát. Ennek kiválasztása is második nekifutásra sikerült, a harmadik tojásos nokedli után mentem vissza felháborodva a boltba, hogy „nagyok a lyukak”, generálva ezzel az ártatlan megszólalásommal a csetreszboltban egy égzengésig fajuló vitát, aminek a végén már én is üveghangon bizonygattam, hogy márpedig a tojásos nokedlit kanállal kell (!) enni és pont, de erre a későbbiekben még visszatérek.

Szóval, ha megvan a megfelelő luk, még nem lélegezhetünk fel, sok múlik ugyanis a tésztán. A tojásos nokedli tésztáját mostanában szokás a gasztrotrendeknek megfelelően rusztikusnak nevezni, ne tegyük, mert ezzel a mondattal a kezdőket ugyanúgy ki lehet kergetni a világból, mint azzal, hogy „hát amennyi lisztet a tészta felvesz”.

A tojásos nokedli tésztája akkor jó, ha nem keverjük agyon.

Ez nem palacsintatészta, nem az a lényeg, hogy egy homogén, fényes, sima tésztát kapjunk. Lehet kicsit darabos, sőt, akkor jó, ha kicsit darabosabb, kócosabb, a lényeg, hogy a lisztet elkeverjük a tojással, a sóval és a langyos vízzel. Ne legyen selymes és ne legyen folyós. Izé, legyenek benne göcsörtök, na. Ja és hogy mennyi tojást mennyi liszthez. Én fél kiló liszthez simán hozzáadok négy tojást, de van, aki kettőt tesz és abból is galuska lesz, ezt tudjuk be a hedonizmus egyéni megnyilvánulásának.

shutterstock_262107341.jpg

Ha ez megvan, szaggathatjuk a lobogó, forró sós vízbe. A nokedli abban a pillanatban kész, amikor feljön a víz tetejére, ha tovább főzögetjük eszelős örömmel, egy lisztes ízű, összeragadt csimbókot kapunk, amin a rávert tojás sem segít.

A kész nokedlit öntsük a szűrőbe. Álljunk ellen a kísértésnek, és ne kezdjük el folyó víz alatt mosogatni a kész galuskát, felesleges, ám valami miatt a tészta hideg vizes zuhanyoztatása jobban beleivódott a kollektív tudatba, mint az, ha olajat öntünk a spagetti főzővizébe, akkor nem ragad össze.

A lecsurgatott nokedlit tegyük át egy lábosba és forrósítsuk fel zsiradékkal. Ez a parasztgyomrúak – beleértve engem is – esetében disznózsír, mások öntsenek olajat, esetleg olvasszanak fel vajat. Ha a nokedli felforrósodott, öntsük rá a felvert tojást, minimum négyet. A tojást addig süssük, amíg kocsonyás/odakap, ki hogyan szereti.

Sózzuk. Együk meg.

Természetesen kanállal. Mi mással? Aki a tojásos nokedlit képes villán billegtetni, egyéb gazságokra is képes.

Ennél konkrétabb kell? Legyen! Recept:

50 dkg liszt
4 tojás
2 ek zsír/vaj/olaj
1 kávéskanál só
2-3 deci víz, de ezt bele ne öntsd egyszerre!

Tedd tálba a lisztet. Üsd hozzá a tojást. Tedd bele a zsírt. Sózd meg. Aztán tegyél bele két deci vizet. Keverd el. És most addig add hozzá apránként a többi vizet (ha kell), amíg jó nem lesz. A jó pedig olyan, hogy már nem szilárd, de még nem nagyon folyós. Ha végighúzod az edény alján a fakanaladat vagy az ujjaidat, akkor lassan záródik össze mögötte a tészta. 

 Lobogó forró sós vízbe szaggasd bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.blog.hu/api/trackback/id/tr7213871016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 
süti beállítások módosítása